A marxista-leninista pártokban az ellenõrzõ bizottságok szerepérõl
2007. június 23. szombat, 15:21
A kommunista pártokban leninista hagyomány, hogy az ellenõrzõ bizottságoknak nem csupán fegyelmi és pénzügyi ellenõrzõ szerepe van, hanem a kongresszus által választott, s annak felelõs ellenõrzõ bizottságok figyelemmel kísérik a pártélet tevékenységének egészét, politikai vonalának megvalósulását s ha ott rendellenességeket tapasztalnak, felléphetnek ellenük.

A magyar kommunista mozgalom történetében is komoly problémát okozott, hogy a rendszerváltás után pusztán „etikai bizottsággá” degradálták ezt a pártdemokrácia szempontjából oly fontos testületet, csak fegyelmi ügyekre korlátozták szerepüket, sõt a Központi Bizottság alá próbálták helyezni, észrevételeiket semmibe vették.

Hogy mennyire fontos a párt központi ellenõrzõ bizottságának lenini elveken nyugvó szerepe, arra ékes példát mutatott az Oroszországi Föderáció Kommunista Pártja Központi Ellenõrzõ Bizottságának legutóbbi plenáris ülése. Az ülés észrevételezte, hogy megélénkült az újtrockista jelenségek veszélye a párt és az ország politikája ellen. A Központi Ellenõrzõ Bizottság határozatával felhívással fordult a párt összes vezetõ szerveihez, szervezeteihez, hogy határozottan lépjenek fel az álbaloldali antimarxista jelenségekkel szemben. Az OFKP XII. kongresszusa küszöbén a Központi Bizottság figyelmét is felhívta, hogy gondoskodjanak a pártprogram és szervezeti szabályzat elõkészítésénél és vitákra bocsátásánál a nemcsak Oroszországban, de a nemzetközi mozgalomban is jelentkezõ ilyen tendenciákkal szemben.

Széchy András

Hozzászólások

avatar Petik Janos
0
 
 
Széchy elvtárs ezen észrevétele sokkal fontosabb annál, semhogy teljesen reagálás nélkül maradjon a párt honlapján. Ez utóbbi, persze, segít diagnosztizálni a magyar kommunista mozgalom betegségét is. Az is szimptóma ugyanis (nem is akármilyen), hogy szó nélkül hagyják, főleg a leginkább érintettek. Orosz elvtársainknál elméleti kérdésekről vitáznak, nem az a kardinális kérdés, hogy ki legyen a párt első embere (lám, mennyire mély nálunk is a burzsoá sztár-kultusz!), meg hogy melyik nem balaoldali párt vagy szervezet hátán lovagoljunk be az országgyűlésbe (aminél nagyobb szégyent 45 évi szocializmusunk után, egyébként, el sem tudok képzelni).
avatar esztike
0
 
 
2007.évi tanulmányt most már talonba kéne tenni,bármennyire is gondolatébesztő volt...!
avatar esztike
0
 
 
Nincsen véletlenül 2006.évi hozzászólás vagy hír?
Csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá!