 |
 |
 |
Itt megtalálsz minket
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
  |
Bejelentkezés
| A világgazdasági válság és Magyarország |
| 2008. október 26. vasárnap, 00:25 |
|
A világgazdasági válság lépésrõl-lépésre nyomul elõre, terjed és mélyül. A rendszer közgazdászai zavarban vannak, a politikusok hol nyugtatgatnak, hol megtagadva korábbi nézeteiket, óriás csomagokat dobnak be, amelyek hivatása volna elfojtani a tüzet. Az amerikai kongresszus október 3-án, pénteken felhatalmazza a kormányt egy soha nem látott méretû mentõcsomag alkalmazására, és hétfõn a New York-i tõzsde és nyomában a világ összes tõzsdéi hatalmasat zuhannak és a lefelé menõ trend azóta is tart. Magyarországon bejelentik, hogy az Európai Központi Bank 5 milliárd euró erejéig jótáll a magyar államkötvényekért, másnap mégis tovább esik a BUX és nem veszik a kötvényeket. A Magyar Nemzeti Bank egyetlen lépéssel 3 százalékkal megemeli az irányadó kamatot 11,5 százalékra, miközben mindenütt a világon a kamatok csökkennek és sokkal alacsonyabbak, és a hazai államkötvény vásárlás indul be. Mi történik itt? Mi az ok? Hol a hiba a megtett lépésekben? Marx a tudomány nyelvén így fogalmazott: „a világpiaci válságokat mint a polgári gazdaság összes ellenmondásainak reális összefoglalását és erõszakos kiegyenlítését kell felfogni” (MEM 26/II. kötet 476. old.). A felhozott példák mindegyike a gazdaságban felhalmozódott egyik-másik ellenmondásnak a kifejezõje. Az amerikai gazdaságban a jelzálogkölcsönök és általában a pénzügyi buborék túlburjánzása volt az a gyúelem, amely berobbantotta a válságot, de a pénzügyi mentõcsomag nem az érintett lakás tulajdonosok millióit és általában a jelzálogkölcsönökkel eladósodott és fizetésképtelenné vált kisjövedelmû családokat menti, hanem az érintett bankokat és részvényeseket. A tõzsdézõk túlnyomó többsége (és ez Amerikában egy igen széles kör) nincs teljes tudatában annak, hogy mi történik, csak azt érzékeli, hogy baj van és menekíti a pénzét a tõzsdérõl. Magyarországon a gazdaság teljesítõképességét meghaladó államadósság és a külföldi függõség játssza a gyutacs szerepét, és indítja be a válság folyamatát. Érdemes azonban odafigyelni Marxra, amikor az „összes ellenmondásról” beszél. Mindkét felhozott példában, és általában a válság eddigi menetében világszerte, a jelenségek a tõzsde túlfûtöttségére, a túlzott és könnyen nyújtott hitelekre, a pénzügyi buborékra, vagy a magyar példában az államháztartás évek óta tartó egyensúlyhiányára vezethetõk vissza. Vagyis az eddigi jelenségek mind közvetlenül pénzügyi okokra utalnak. Valóban a közgazdászok és politikusok általában úgy fogják fel, hogy pénzügyi válságban vagyunk, amelynek persze lesznek reálgazdasági kihatásai, de a pénzügyekben kell a tüzet oltani, a pénzügyeket kell újraszabályozni és azután minden rendbe fog jönni. A válság pusztán pénzügyi magyarázata azonban nem kielégítõ. Az Egyesült Államokban, ahol a válság már leginkább elõrehaladott állapotban van, a gazdasági hanyatlás (recesszió) és a munkanélküliség növekedése egy szélesebb, általános gazdasági válságra utal. Még inkább erre a következtetésre jutunk, ha megvizsgáljuk az amerikai gazdaság fejlõdésének a sajátosságait az elmúlt két évtizedben. Az egyik jellemzõ a nagybankok és a tõzsde dinamikus elõretörése, aminek már véget vetett a válság. A pénzügyek elszakadása a reálgazdasági folyamatoktól azonban csak tünet, amely a gazdaság mélyebb régióiban felhalmozott feszültségekkel függ össze. Teljesen egyet lehet érteni Walden Bello véleményével, hogy „a reál és a pénzügyi gazdaság szétválása nem véletlen, a pénzügyek éppen azért fúvódtak fel, hogy kitöltsék a reálgazdaság stagnálásából eredõ ûrt” (A kapitalizmus végítéletes hangulatban, Foreign Policy In Focus (www.fpif.org). 2008. 02. 20). Az amerikai gazdaság GDP-ben mért teljesítménye viszonylag dinamikusan fejlõdött más fejlett országokhoz képest. Összehasonlító árakon (PPS) az USA egy fõre jutó teljesítménye az eurózóna jelenlegi 15 tagállamáét 1995-ben 37 százalékponttal 2006-ban 50 százalékponttal haladta meg, Japánhoz képest ugyanez a két adat 23 százalékpontról 33 százalékpontra nõtt. A növekedés azonban torz gazdasági struktúrában ment végbe. Az ipar részaránya jelentõsen csökkent, míg a kereskedelem és különösen a pénzügyi szektoré gyorsan emelkedett. Az iparban negatívumba fordult a profitráta, míg a tõzsde virult és a pénzügyi szektor korábban elképzelhetetlen profitot hozott. A termelõ szektorok az USA GDP-nek mindössze 23 százalékát, a szolgáltatások 77 százalékát adják. A számítógépek és a vele összefüggõ új pénzügyi technikák és konstrukciók Bello szerint két évvel hosszabbították meg a kilencvenes évek gazdasági „boom”-ját, 2001-ben azonban ez a felfutás elérte felsõ határát és 2002-ben bekövetkezett az Amerikában „dot.com”-nak elnevezett pénzügyi válság és recesszió, amelynek kibontakozását pénzügyi intézkedésekkel, példátlanul alacsonyra csökkentett kamatlábbal a központi bankrendszer, a FED megelõzött. Ez a lépés viszont elszabadította a jelenlegi válságot elindító lakáspiaci és jelzálogpiaci „boom”-ot. A lakossági fogyasztás, gyorsabban nõtt, mint a GDP, elsõsorban a középosztály életszínvonala növekedett, a hivatalos statisztikák szerint a szegénységi küszöb alatt élõ 35-37 millió állampolgár helyzete azonban lényegesen nem javult. Az államháztartás hiánya meredeken emelkedett, a belgazdasági okokon túl az iraki és afganisztáni háborúk hatalmas katonai kiadásai miatt. A fejlõdés során az amerikai gazdaság mindinkább importfüggõvé vált, sajátos kapcsolat alakult ki a világ többi részével, elsõsorban a gyors ütemben növekvõ Kínával. A kínai iparcikkek exportja elárasztotta az amerikai piacot, és Kína vált az amerikai állampapírok egyik fõ vásárlójává. A külkereskedelmi mérleg hiánya és az államadósság azonban nem nõhet korlátlanul még az amerikai gazdaság számára sem, minden jel szerint eljutott a lehetõségek határáig. Az Egyesült Államok gazdaságát nemcsak az ország súlya és az ott történõ események várható világgazdasági hatása miatt érdemes figyelemmel kísérni, hanem azért is, amit a latin közmondás mond: de te fabula narratur, vagyis rólunk is szól a mese. Elég lett volna egy kicsit átgondolni, hogy milyen a magyar gazdaság állapota és szerkezete, hogy lássuk a veszélyt, amint 2007 augusztusában nyilvánvalóvá vált, hogy az amerikai gazdaságban szokatlanul mély válság kezdõdött. Az ipar néhány nagy multinacionális cég hazai leányvállalatai köré szervezõdött, a kis és középvállalatok bedolgozók és a piac egy-egy szegmensén igyekeznek megvetni a lábukat. Nincs önálló iparszerkezet, a külföldi tõke rohamos beáramlása lecsengett, a hazai magántõke magától nem tud lábra állni és az állam nem rendelkezik azokkal a jogokkal sem, amelyekkel élve a 19. század végén és a 20. század elején – Bécs uralma ellenére, – segíteni tudta a hazai ipart. Az ország jövõbeli beruházási és fogyasztási szükségleteinek kielégítése döntõen az importtól függ, viszont az ország energia és anyagfüggõsége mellett a kereskedelmi és fizetési mérleg a kisebb javulások ellenére krónikusan hiányos és az államadósság szükségképpen (ha egy kormány nem akarja, hogy agyonverjék) növekvõ tendenciájú. A mezõgazdaság egyelõre jelentõs anyagi támogatásban részesül az EU-tól és az állami költségvetésbõl. A támogatás azonban az EU elõírásai miatt korszerûtlen extenzív irányba terelte a mezõgazdaságot, az állatállomány mintegy harmadára csökkent, az import beszerzés drága, a kereskedelmi láncok elzárják a piaci értékesítést illetve lefölözik a haszon túlnyomó részét. A mezõgazdaság egyre kevesebb fõt foglalkoztat, miközben meghatározott idõszakos munkákhoz munkaerõhiánnyal küzd. Ha megnyílna a földvásárlás joga a külföldiek elõtt, amit elõbb-utóbb az Unió ki fog kényszeríteni (feltéve, hogy a válság nem hoz az EU politikájában Közép és Keleteurópa irányában radikális változást), akkor a gazdaságnak ez a szektora is teljesen alárendelt helyzetbe kerül. Semmi okunk feltételezni, hogy a válság Magyarországon elsõsorban pénzügyi és nem strukturális eredetû. Pénzügyi tûzoltás helyett tehát minden erõforrást az ország gazdaságának a megmentésére és a lakosság életkörülményeinek védelmére kellene fordítani. Míg a világban a fizetõképes kereslethez képest túlkapacitások és túltermelés van, amit a válság erõszakosan és idõlegesen, tõkék pusztulása és tömegek nyomora terhére meg fog oldani, Magyarországnak ma az a baja, hogy nem tud a lakosság életérõl saját erõbõl gondoskodni. Bármily furcsának tûnhet, nekünk, ha már ilyen helyzetbe kerültünk, mindent meg kell tenni a saját termelõ bázis fejlesztésére. Növelni kell a kis és középvállalkozások és a mezõgazdaság állami támogatását. A mezõgazdaságban segíteni kell a kistermelõk szövetkezetekbe való tömörítését, a szövetkezetek beszerzési és értékesítési, valamint iparági melléktevékenységét, ezáltal a vidéken a magasabb szintû, folyamatos foglalkoztatást. Az egyoldalú, hibás uniós mezõgazdasági támogatási rendszer kiegészítésével fel kell futtatni a katasztrofálisan visszaesett állattenyésztést. Az ipari és mezõgazdasági kistermelõk, szövetkezetek pénzügyi támogatása azonban önmagában nem lenne hatékony, segíteni kell a hazai termékek piacra jutását is. Ezért párhuzamosan elõ kell segíteni a szövetkezeti szövetségek bel és külkereskedelmének talpra állítását, és átmenetileg, amíg az új szervezetek versenyképessé nem válnak, a kereskedelmi láncokat célirányosan hazai termékvásárlásra kell kötelezni. Rendkívüli körülmények között szükség lehet egyes termékek importjának idõszakos korlátozására is. Egy ilyen program beindításával már egy év alatt is javítani lehetne a gazdaság helyzetén, hosszabb távon pedig versenyképesebbé válna az ország. Egy ilyen program és intézkedések azonban kétségtelenül EU szabályok és érvényes törvények korlátaiba ütköznek. A válság viszont olyan parancsoló helyzetet teremt, amelyben a kormánynak az EU-tól felmentést kell kérnie a gátló szabályok alól. A szükség által diktált eljárásra nemcsak az amerikai példa ösztönöz, de Merkel asszony álláspontja is, amely szerint a kormányoknak kell most a nehézségekkel megbirkózniuk. Ez esetben viszont rendelkezniük kell az ehhez szükséges döntési szabadsággal. Valószínûleg lesznek más gazdaságilag kevésbé fejlett uniós országok, akik maguk is szükségesnek tartják a válságban gazdaságuk védelmét, a számukra hátrányos következményekkel járó uniós elõírások felfüggesztését vagy törlését. Ha csak sodródunk az árral és ugyanazt az utat járjuk be, amit az Egyesült Államok vagy az EU és gazdagabb tagállamai most tesznek, akkor még marginálisabb helyzetbe kerülünk külföldi és hazai piacainkon egyaránt. Számoljunk azzal, hogy a válság az összes ellenmondást ki fogja bontani, és erõszakosan megoldja, csak hogy ez nemcsak rendkívül sok kárt és szenvedést fog okozni, de a válság után még a mainál is kiszolgáltatottabb helyzetbe fogja hozni az országot. Morva Tamás |
Hozzászólások
Lehet, hogy akkor nem jöttek volna? Lehet, de nem biztos, kell a piac nekik, egyre inkább.