 |
 |
 |
Itt megtalálsz minket
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
  |
Bejelentkezés
| Elárulható-e még egyáltalán a szocializmus? |
| 2007. november 19. hétfő, 21:52 |
|
Dr. Nagy András válaszai egy internetes fórumon feltett kérdésekre. 1. "Elárulható-e még egyáltalán a szocializmus, kommunizmus ügye? Úgyértvén - ha jól tudom - se az MKMP, se a Munkáspárt-2006 nem tûzte zászlajára egy szocialista rendszer felépítését Magyarországon, mindegyik valamiféle "soft-kapitalizmusban" gondolkodik." Eleve nem helyes összeesküvés-elméletekben, árulásokban gondolkodni. Az én véleményem szerint a legújabb thürmeri lépés többé-kevésbé törvényszerû következménye egy a rendszerváltás óta, a hajdani MSZMP kettészakadása óta folyó folyamatnak - errõl már ezen a fórumon is sokat írtam. Ebben a folyamatban Thürmer Gyula igen ellentmondásos szerepet játszott, sajnos a végkifejletét tekintve inkább negatívat, mint pozitívat. Ám - ahogy ezt már szintén igen sokszor leírtam - rá különösen helyénvaló a lenini fordulat: mindezt neki személyes bûnéül felróni ugyanúgy nem lehet, mint Trockij elvtársnak azt, hogy nem bolsevik. Aki elvszerûen lép ma fel Thürmer ellen, az nem azért kell, hogy ezt tegye, mert Thürmer gaz áruló (nem az), hanem azért hogy levonjuk a tanulságot a történtekbõl, aminek csak egyik szála az, hogy olyan körülmények alakultak ki az MSZMP-Munkáspárt-MKMP-ben, amelyek bármilyen vezetõt hasonló torzulásokra késztettek volna. Persze ezek a torzulások különbözõ habitusú emberek esetén némileg különbözõek lennének (Castro és Kádár sem említhetõ egy lapon Brezsnyevvel vagy Ceausescuval), de a különbség aligha lehet meghatározó. Véleményem szerint pillanatnyilag a nagyon sajnálatos módon kettészakadt párt két fele között nem az a lényegi különbség, hogy az MMP2006 állítólag az MSZP csicskása, az MKMP pedig bizonyítható módon az egyik elvtelen engedményt teszi a jobb- és szélsõjobboldalnak a másik után. A lényegi különbség abban van (pontosabban remélem, hogy ebben lényegi különbség van köztük), hogy melyik párt hajlandó kritikusan és önkritikusan elemezni a történteket és levonni belõle a szükséges tanulságokat és melyik nem. Távlatilag természetesen mindkét párt egy szocialista rendszer építését tûzte zászlajára, de mindenki tudja, hogy ez ma nem aktuális (bár lehet, hogy már holnap az lesz - a világ meglehetõsen forró állapotban van). Itt - véleményem szerint az a vízválasztó különbség - hogy a kitûzött cél a burzsuá parlamentbe való bejutás, hogy "ott valaki végre hitelesen képviselje a munkás, a dolgozó ember érdekeit és harcot folytasson a tõke ellen", vagy pedig a fõ erõfeszítést a rendszerváltással letaglózott munkásosztály talpraállítására és ujbóli öntudatra ébresztésére fejtjük ki, hogy az ismét tudatos osztállyá szervezõdött munkásság (a legszélesebb értelemben értve ezt a kifejezést) képes legyen maga megvédeni a saját érdekeit, és ne akarjuk mi fogadatlan prokátorokként ezt helyettük megtenni. Ez utóbbi célnak is lehet jó eszköze a burzsoá demokrácia adta meglehetõsen szûk keretek (választási kampány, parlamenti jelenlét) minél hatékonyabb kihasználása, de csak az egyik eszköze! 2. "A legújabb felismerések szerint a bal-jobb distinkciónak egyre kevésbé van értelme, legalábbis annak tradícionális értelmében. Feltétlenül jobb, ha más pártokkal való együttmûködésben a baloldaliság a mérce, mintha például a konzervativizmus lenne?" Az elõbbi pont utolsó mondatánál folytatva. A politikai jobb és baloldal - errõl is mennyit írtam már! - relatív fogalompár. A burzsoá parlamentarizmus keretén belül két burzsoá irányzat közül az a jobboldalibb, amelyik korlátozni akarja a burzsoá parlamenti demokráciában rejlõ szabadság jogokat, amelyik a parlamenti demokráciát korporativista (hivatásrendi) tekintélyuralommal kívánja titokban vagy nyíltan felváltani és az a baloldalibb, amelyik, ha kényszeredetten is, de hangoztatott eszméi hitelének megörzése végett ragaszkodik a parlamenti demokrácia sokszor elég üres játékterének fenntartásához. Annak a kommunista pártnak, amelyik a parlamentbe bejutva nem a hatalomban való részesedés illuzióját kívánja megszerezni, hanem a parlamenti demokrácia kis szabadságait is a munkásosztály mozgósítása érdekében akarja kihasználni, annak nyilván elõnyösebb, ha a politikai hatalom a "baloldali" burzsoá erõk kezében van és nem a "jobboldaliékéban". Ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne a leghevesebben bírálni a "baloldali" kormány munkásellenes intézkedéseit, ne lehetne ezek ellen részt venni a munkásosztály mozgósításában. Ahhoz azonban politikai elvszerûségre és éleslátásra van szükség, hogy a "jobboldal" kormánybuktatásra, hatalommegszerzésre irányuló demagógiájának ne döljünk be. Ez nem különösebben nehéz, ha ezt a demagógiát kissé megvakarva azonnal ki is tûnik annak demagóg jellege. Pontosan ez a helyzet most, a Fidesz népszavazási kezdeményezésénél. Az, hogy pártpolitikai, taktikai okokból a Fidesz azonnal lemondott állítólag alapvetõ szociális problémákat érintõ kérdéseinek a nagyobbik felérõl, már önmagában errõl árulkodik. De a feltett kérdések elv- és szakszerû elemzésével könnyen kimutatható, hogy a kérdések egy része (vizit díj, kórházi ápolási díj, kórház privatizáció eltörlése) igenlõ eredmény esetén nem oldana meg semmit a valóban létezõ szociális problémákból, a másik részük (gyógyszerárusítás liberalizációja, tandíj, termõföld eladás) kifejezetten és kimutathatóan társadalomellenes. 3. "Egy kommunista a mai viszonyok közt nemzeti, avagy globalizációpárti legyen? Szerintem nem kérdés, de én már semmiben nem vagyok biztos. A kettõn kívül más választás nemigen kínálkozik." Aki járatos némileg a marxizmusban, az jól tudja, hogy a "globalizáció" fogalma egy óriási porhintés. Ami ellen a globalizáció-ellenes mozgalmak küzdeni akarnak jószándékuk szerint, arra már van egy Lenin által ragyogóan elemzett kategória - az imperializmus. Valóban a tudomány és technika fejlõdése óriási új függõségeket és világrendszereket hoz létre, ám ezek ellen fellépni "az imperializmus, mint a kapitalizmus legfelsõ foka" helyett a géprombolók tévedéseinek megismétlését jelenti. Engedjetek meg nekem egy tõlem már megszokott szerénytelenséget, hogy magamat idézzem: "A kapitalizmust elsõsorban és meghatározó módon a nagy multinacionális vállalatok képviselik. Õk azonban nem azonosak a globalizációval, hanem éppenséggel a globalizáció ellenségei. Nem a Microsoft a globalizáció, hanem az Internet. Bill Gates sok éves nyílt háborút folytatott az Internet ellen, ma pedig álszent módon belülrõl próbálja bomlasztani azt a nemzetközi közösséget, amelyet kívülrõl nem sikerült megsemmisítenie. Tehát Bill Gates a globalizáció ellensége. Nem a hollywoodi film és zeneforgalmazó óriás cégek a globalizáció, hanem a fájlcserélõ rendszerek. A hollywoodiak lábbal tiporják az igazi szerzõi jogokat, miközben a szerzõi jogdíjakon élõsködõ "jogvédõ" szervezeteket felhasználva hadat üzentek a kulturális egyeduralmukat veszélyeztetõ fájlcserélõk ellen. Tehát a multinacionális kultúra-forgalmazók és azok ügynökei, a "szerzõi jogvédõk" a globalizáció ellenségei. Az Egyesült Államok durva, egyoldalú bevándorlás-korlátozó intézkedési, amelyeket az EU valamivel enyhébb formában utánoz, a nagy multinacionális cégek érdekeit képviselik, hiszen a bevándorlás liberalizálása, a vendégmunkások jogegyenlõségének a biztosítása azt eredményezné, hogy a munkavállalási feltételek világszerte kiegyenlítõdnének, és a multik nem tudnák a kivonulással való fenyegetést zsarolásra használni. A multik érdekeit védõ, és sajnos egyes szûklátókörû szakszervezetek támogatását élvezõ bevándorlási politika tehát a globalizáció ellensége." 4. "Nem lehet, hogy Thürmerék egyre inkább nacionálkommunizmusra emlékeztetõ irányvonala nem teljesen elvetendõ? És vajon a FIDESZ, amely a saját idejében pont ugyanilyen neoliberális, népnyúzó politikát folytatott, amelyet a jelen kormány, valóban komolyan gondolhatja mostanában hangoztatott neoliberalizmusellenes szólamait? Ez utóbbival kapcsolatban mondjuk komoly kétségeim vannak." Ami Thürmeréket illeti, én semmi okot nem látok arra, hogy a "Világ proletárai egyesüljetek!" (helyesen az eredetiben: "Minden országok proletárjai egyesüljetek!") jelszó érvénytelenné váljon. A Fideszt illetõen lásd a 2. pontra adott válaszomat. 5. "Vajon ha Magyarországon fennmarad a szocializmus, nem vett-e volna mostanára - a szocialista környezet megszûnésével - egy nacionalista irányt? Nem lehet, hogy idõszerû lenne a felismerés, hogy merõben más történelmi terepen vagyunk, mint valaha a történelemben? És hogy alapvetõen a "Szocializmust egy országban!" sztálini jelmondata lenne a követendõ út, azzal a különbséggel, hogy szuperhatalom helyett egy "aprócska" posztkommunista ország vagyunk?" Mindenek elõtt a régi népi bölcsesség: Ha a nagyanyámnak áramszedõi lettek volna, trolibusz lett volna. Félretéve a tréfát. Magyarországon csak akkor maradhatott volna fenn a szocializmus, ha a Szovjetunióban is fennmaradt volna. A Szovjetunió azonban felbomlott és ezzel a "szocializmus egy vagy néhány országban" tézis nézetem szerint vereséget szenvedett. Kínában és Vietnámban egyre nyilvánvalóbb a magát kommunistának nevezõ párt diktatúrája keretében a kapitalizmus restaurációja. Ezekben az országokban a sajátos ázsiai feltételek miatt úgy tünik nem kellett a (nevében) kommunista nomenklatúrának azt a metamorfózis sorozatot végrehajtania, ami Kelet-Európában és a Szovjetunióban a rendszerváltás lényege volt, hogy tudniillik a nomenklatúra fiatal, technokrata "frakciója" felismerte, a politikai hatalom a sürüsödõ gazdasági nehézségek miatt kicsúszik a kezükbõl. Ezért a még meglévõ és erõs politikai hatalmukat elõbb titokban, majd egyre nyíltabban gazdasági hatalommá transzformálták, és maguk álltak a rendszerváltás élére (ezt a letagadhatatlan tényt a mi köreinkben szívesen nevezik árulásnak, a volt "demokratikus ellenzék", amelyik '56 mellett a rendszerváltás "forradalmának" megszervezésével akarja saját fontosságát legitimálni viszont megpróbálja letagadni. Természetesen egyik álláspont sem egészen helyes. Ez a réteg nem 1989-ben árulta el a szocializmust, hanem - Magyarországon - 1972-tõl kezdve egy nagyon ellentmondásos hosszú folyamatban, viszont kétségtelen, hogy a rendszerváltás az õ politikai akaratuk ellenére nem jöhetett volna létre 1989-91-ben). Kínában és Vietnámban a nomenklatúra a politikai hatalom mellé szerezte meg a gazdasági hatalmat és így a kapitalizálódás pártkongresszusi határozatok alapján folyik. Kubában egy hõsies, de kevés reménnyel kecsegtetõ utóvédharc folyik, és senki nem tudja megmondani, mi lesz Castro távozása után. Észak-Korea pedig nem más, mint egy politikai rémlátomás, a kommunizmusnak az a kísértete, amellyel 1848-ban a Szent Szövetség rémisztgette Európát, és amely ellen szent hajszára szövetkezett a pápa és a cár, Guizot és Metternich, a francia radikálisok és a porosz csendõrök stb. stb. 6. "Ha a kapitalizmust elfogadjuk, hogyan akarunk egy, a kapitalizmussal szemben kritikus tömeget? Vagy ez már nem cél? Mi a cél?" Nem fogadjuk el a kapitalizmust. Idõleges gyõzelmének a tényét fogadjuk el. Mint fentebb (az 1.-re adott válaszomban) jeleztem, a pártszakadás éppen a Te kérdésed, a "kritikus tömeg" kérdése mentén ment végbe. 7. "Miért van az, hogy míg egyesek bakancsban és árpádsávban tüntetnek, uszítanak, felszólalnak a szegénység és a neoliberalizmus ellen - mindezzel hatalmas politikai tõkét kovácsolva a (szélsõ)jobboldali pártoknak és magának a mozgalomnak, mi otthon ülünk ahelyett, hogy vörös zászlókkal tüntetnénk, mind a (neo)liberlizmus, mind a fasizmus térhódiítása ellen? Elszoktunk attól, hogy az utcára menjünk? Pedig évtizedes hagyományai vannak a mozgalomnak ezen a téren. Hogyan várjuk így, hogy felfedezzenek minket, hogy mi is itt vagyunk, és az emberekért vagyunk, nem sunyítunk be a kormány mögé, hallgatólagosan támogatva a sokszor igencsak liberális irányú, emberellenes intézkedéseket?" Szerintem bakancsban és árpádsávban nem a szegénység és a neoliberalizmus ellen tüntetnek, uszítanak és szólalnak fel. Elõször is tisztázni kellene, hogy mi az a neoliberalizmus? Ez is egy fedõszó, a globalizációhoz hasonlóan. Látszólag a kapitalizmust jelenti, de valójában sokkal inkább elfedi azt. A kapitalizmus a magán tulajdon legtisztább, legfejlettebb formája, nem más, mint olyan társadalmi viszony, ahol tulajdonos osztályok a tulajdonuk segítségével leigázzák mások, a nem tulajdonosok munkáját és ennek a leigázásnak az eredményével bõvítik magát a leigázó magántulajdont. Ebbõl a szempontból nem lényeges, hogy a leigázó tulajdon kisméretû vagy óriás vállalatokban jelenik meg, hogy e vállalatok a hazai, vagy a nemzetközi burzsuázia kezében vannak. Ám a bakancsos, árpádsávos tüntetõk - akiknek nem erõsségük az önálló gondolkodás - vezéreik, ducéik, führerjeik útmutatásai alapján a kisvállalati kizsákmányolást védik a nagyvállalatival szemben, a hazai tõkések érdekeit védik a nemzetközi tõke érdekeivel szemben. De maga a magántulajdon szent a szemükben - persze csak a saját fennhatóságuk alatti magántulajdon, a másét szó nélkül felborítják, felgyújtják, kõvel zuzzák be az ablakát, stb. stb. Sajnos nem tudom, hogy honnan veszed az évtizedes hagyományokat. A szocialista években - '56-ot kivéve, nem voltak jellemzõek a harcos tüntetések. A korábbi munkásmozgalmi hagyományokat pedig egy igencsak drasztikus agymosási folyamat törölte ki a kollektív emlékezetbõl. Mint említettem, már csak ezért is elsõrendû feladat a munkásosztály talpra állítása, öntudatra ébresztése. Vedd észre, hogy Te is kormányellenes tüntetésre buzdítasz. Nehogy félre érts, ez önmagában nem baj. A baj az, hogy a rendszert váltott Magyarországon a nem túl gyakori sztrájkok, demonstrációk 90 százaléka az állam ellen és nem a tõke ellen irányult. A sikeres akcióknak pedig a 100 százaléka kormányellenes volt. A munkások - sajnos sokszor bakancsban, árpádsávval - kimennek tüntetni a kormány lemondását követelve, de eltûrik, hogy a munkahelyükön szinte minden szociális juttatást megvonjanak tõlük (vállalati üdülõ, bölcsöde, ovoda, étkezde, sõt zuhanyozó, WC!), feketén vagy minimálbéres szürkén, illetve kényszervállalkozóként foglalkoztassák õket, lépten-nyomon eltakarékoskodják a munkavédelmi felszereléseket, megszegjék a munkavédelmi elõírásokat, a Munka Törvénykönyve amúgy is egyre silányabb rendelkezéseit. A diákjaink tüntetnek a még be sem vezetett tandíj ellen, de szavuk sincs, sõt "élvezik" az egyre romló oktatási színvonalat, eltûrik a rossz és drága menzát, a tanulmányi osztályok bürokratikus packázásait, az elektronikus nyilvántartó rendszer égbekiáltó hibáit és hiányosságait. A demokrácia és az osztályharc fogásait a legalsóbb szinten kell elsajátítani. Hiába kerül egy munkás a vállalat igazgatótanácsába, az önkormányzat testületébe, az országgyûlés padsoraiba, ha nincs semmilyen demokratikus, érdekérvényesítõ tapasztalata. Ezek nélkül csak mások dróton rángatott bábjai lehet, akit a legalantasabb célok érdekében lehet kihasználni. 8. "Csak nekem fáj az, hogy két kommunista párt van Magyarországon, ráadásul ilyen csekély támogatói bázissal? Meddig tart még, feloldható-e a megosztottság? Mi lesz ennek a vége? Meddig kell még - cselekvés helyett - arról vitatkozni, hogy ki a kommunista és ki nem, ki az áruló és ki nem?" 9. "A jobboldal vagy a liberalizmus a nagyobb ellenség? Ki a barát?" 10. "Vajon az emberek többségének világos-e, hogy kik vagyunk és mit akarunk? (Mikor sokszor még magunk számára sem világos - lásd a két párt közti ellentéteket és konfliktusokat) Cél-e a másik "kitagadása"?" Ezekre az utolsó kérdésekre azt hiszem már válaszoltam az eddigi válaszaimban. |
Hozzászólások
Nehéz, de fontos aprómunka van előttünk - a munkásosztály öntudatra ébresztésének munkája. Tizenhét évvel a rendszerváltás után végre fel kell ébreszteni a fejbevágott dolgozókat.
Marxék a Kommunista kiáltványban azt írták: "A munkásoknak nincs hazájuk. Nem lehet tőlük elvenni azt, amijük nincs. Minthogy a proletariátusnak mindenekelőtt a politikai hatalmat kell meghódítania, nemzeti osztállyá kell emelkednie, önmagát nemzetté kell szerveznie, ezért maga is még nemzeti, bár semmi esetre sem burzsoá értelemben."
Ezt akkor írták, amikor a köztudatban a forradalom egyenlő volt a nemzeti függetlenséget zászlóra író polgári forradalommal. Ma a világ a "globalizmus" elleni harc lázában ég. Erről azt hiszem megírtam a magamét. De ennek fényében a marxi szavak ma így kell, hogy hangozzanak: Minthogy a proletariátusnak mindenekelőtt a politikai hatalmat kell meghódítania, nemzeti és egyben nemzetközi osztállyá szerveződését a munkahelyi demokráciáért és helyi érdekeinek védelméért folytatott harcban kell újratanulnia, önmagát ismét a tőkeviszony legfontosabb, megkerülhetetlen elemévé kell építenie, ezért maga is még polgári, bár semmi esetre sem burzsoá értelemben.
Szerintem ezt a dolgozók meg tudják csinálni, csak segíteni kell nekik. Ezért nem érzem magam pesszimistának.
A szocialista társadalom távolabbi cél,megteremtése jelenleg nem realitás.A kommunista pártok Mo-i gyengesége - nem elsősorban, de jelentős mértékben Th. Gy.és mamelukjainak autokrata és demagóg tevékenységének eredménye.