| Tóth Andrásné harmadszor is megméretteti magát |
| 2010. augusztus 29. vasárnap, 15:34 |
|
Tóth Andrásné Egercsehi polgármestere, a Munkáspárt 2006 alelnöke újra indul a polgármesteri megbízatásért. Munkájáról, jelöléséről az alábbiakat írja:
"Egercsehi község a Mátra és a Bükk lábánál csendesen elterülő volt bányász település, lakossága 1500 fő. 1985-től dolgozom a közigazgatásban, ismerem és szeretem munkámat, az itt élő embereket. Bizalmukból 2002-ben Egercsehi polgármestere lettem. Választott tisztségviselőként a kihívásoknak, elvárásoknak nap, mint nap meg kell felelnem, még akkor is, ha tudom, az elvégzett munkát, a létrehozott értéket nem mindenki ismeri el eredményként. Én bizalmi alapon, csapatban szeretek dolgozni, ezt bizonyították az elmúlt évek közös sikerei. Pályázataink eredményesek voltak, de a megvalósítás a szűkös pénzügyi lehetőségeink miatt egyre nehezebbé válik. Az évről évre csökkenő állami támogatás súlyos gazdasági és társadalmi helyzetbe hozta az önkormányzatokat. Kistelepüléseken nincsenek munkahelyek, tőkeerős beruházások, helyi bevételek, vagy az nem számottevő, a kötelezően ellátandó feladatokhoz képest. 2010-ben harmadik alkalommal indulok e tisztség betöltéséért, most még nagyobb kihívásnak és nagy felelősségnek tartom a lakosság bizalmának elnyerését. Próbálom meggyőzni az itt élő embereket, csak együtt tudjuk megvalósítani, hogy a fiatalok itt maradjanak, a családoknak, a kis közösségeknek meghatározó szerepe legyen a településünk életében. A civil szervezetekkel kialakított jó kapcsolatot továbbra is ápolni kell. Vallom a fejlődés záloga a bizalom, mert a közös célok megvalósítása csak együtt érhető el." |
Hozzászólások
Őszintén kívánok neked sok sikert, jó erőt, egészséget.