Ünnepi köszöntés helyett
2010. december 23. csütörtök, 19:52

Hogyan lesz angyal egy kisfiúból?

Kézen fogva ment az édesanyjával a csípős hidegben. Az utakat rótták ősz óta, mióta kilakoltatták őket a lakásukból.

Az anyaotthonban nem volt már férőhely. A szállón mindössze egy éjszakát töltöttek, mert miután a kisfia elaludt, csak négyszer erőszakolták meg a nőt aznap éjjel. Szép asszony volt. Helyzetük ellenére volt tartása. A tisztálkodást ismerősöknél megoldották. De a nappalok, és éjszakák csak az asszonyra hárultak. Ha nyitva volt egy lépcsőház, akkor a fűtött tetőtérben húzták meg magukat, ott, ahol a Nő, csodaszép, szeretetteljes világról mesélt kisfiának, míg az el nem tudott aludni. Sokszor nehezen aludt el. Nem azért, mert nem volt álmos, hiszen kifáradt az egész napos gyaloglásban.

Az éhségtől, s az abból fakadó hasfájások miatt aludt el nehezen.

Aznap nagyon hideg volt.

Este a lépcsőházból kirajta őket egy morcos ember.

Alvóhelyet kerestek, de a kisfiú nem tudott már tovább gyalogolni.

A nő is gyenge volt, mivel a napi betevőjéről lemondott gyermeke javára. Így nem tudta kézben cipelni.

Egy csendes parkban feküdtek le. Az asszony a megmaradt vagyonából megágyazott, s egymás mellé feküdtek.

A kisfiú hat éves volt.

Egyszer csak megszólalt:

-Édesanyám! Éhes vagyok. Szeretnék enni.

-Kicsikém, ha most eszel, akkor nem tudok mit adni reggelire.

-De fáj a hasam.- Az anya, fájdalmittasan etette gyermekét. Nem tudta, hogy ez az utolsó vacsora.

-Anyucikám! Miért kell nekünk az utcán lenni?

-Tudod, kicsim, beteg vagy. Mikor megszülettél, én nem dolgozhattam továbi, mert állandó felügyelet kellett melléd. Apa pedig amikor elköltözött a Jézuskához, nem maradt pénzünk. Vannak olyan emberek, akiknek sok pénzük van, nagy házuk, s nagy autójuk. Ezeket az embereket semmi más nem érdekli, csak az, hogy még több pénzük, még nagyobb házuk, s még nagyobb autójuk legyen. Egy ilyen embernek lehet azt köszönni, hogy mi az utcán élünk.

-És az a bácsi, miért zavart el minket a lépcsőházból?

-Azért drágám, mert félt.

-De anyuci, mi nem bántunk senkit.

-Tudom, édesem. Mi nem. De vannak olyan emberek, akik szintén lépcsőházakban húzzák meg magukat, s néha bántják az ott lakókat.

-Ő rossz ember volt?

-Nem volt rossz ember, csak félt.

-Én is félek anyukám!

-Mitől édesem?

-Mi lesz, ha már nem leszel nekem, s egyedül maradok?

-Ez soha nem fog megtörténni! Megígérem Neked Kisfiam!

Összebújtak. A kisfiú remegett, úgy fázott. Az édesanyja magához húzta amennyire csak tudta. A kisfiú arca zord volt a nagy hideg miatt. Szinte minden izma megfeszült, hogy ne remegjen.

Egyszer csak abbamaradt a remegés. Arca kisimult.

Egy nagy hópehely hullott hatalmas szempillájára. Nem olvadt le, ott maradt. Ahogy a többi is ot maradt pici, lila ajkain.



Nagy fényesség kíséretében hagyta el testét a megfagyott gyermek. Nem volt egyedül. Édesanyja mellette volt.

És a kisfiú megszólalt:

-Gyere édesanyám! Elmegyünk abba a Világba, amiről mindig is meséltél nekem. Az embereket meg hagyjuk meg gyarlóknak.

Azzal kézenfogták egymást, s elindultak az Örök Szeretet irányába....

Hozzászólások

avatar ABCdef
0
 
 
Kedves gazdagok és TE Kegyetlen Kapitalizmus, most azt hiszitek, hogy ez csak egy mese. Bár úgy lenne.Volt ez máshogy is, de ti azt nem akartátok!
2010 december 25 szombat, 16:11
avatar elvtárs
0
 
 
A legrosszabb álmaimban sem fordult elő az, ami a XXI. században Magyarországon a legridegebb valóság. Úttörő koromban az "Úttörő expedíció a jövőbe" keretein belül álmodoztunk, hogy mi lesz majd 2000-ben Magyarországon. Elárulom, nem a nyomor, a fagyhalál, a munkanélküliség, a szentkorona, a Szűz Mária országa, nem a horthysta népkonyhák, hajléktalanszállól, a bűnözők, rablók, kapitalisták szerepeltek benne. Meg az sem, hogy fekete egyenruhás, bakancsos nyilasok masíroznak az utcákon.
2010 december 26 vasárnap, 12:03
Csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá!