| A Magyar Antifasiszta Ellenállás Emléknapja |
| 2011. július 26. kedd, 18:38 |
|
Az antifasiszta összefogás szellemében
a Magyar Antifasiszta Liga és a MEASz-Összefogás a Demokráciáért
elhatározták, hogy több civil szerveződéssel együttműködve a szemérmetlen hatalom kisajátítás, jogállamiság leépítés, a rasszizmus -kirekesztés - szélsőjobboldali nosztalgia megjelenítés, a hivalkodó szociális érzéketlenség és az elszegényedést fokozó demagóg, nemzeti beállítottságú, egyoldalúan tőkésbarát gazdaságpolitika, továbbá a teljes kilátástalanságot hordozó társadalmi megosztottság idején különösen aktuálisnak tekintik
Ságvári Endrének, a neves antifasiszta mártírnak a csendőr nyomozókkal folytatott halálos tűzpárbaja évfordulójának emblematikus napján antifasiszta megmozduláson tenni hitet a társadalom demokratikus elkötelezettsége, az említett, a nemzet vesztét előidézni képes jelenségekkel szembeni kiállásról.
E napról ’A Magyar Antifasiszta Ellenállás Emléknapja’-ként szeretnénk a jövőben minden évben megemlékezni. A koszorúzással egybekötött demonstrációt a Gesztenyéskerti Antifasiszta Emlékműnél (Budapest, XII. Jagello út, Kongresszusi Központ mellett) tartjuk, július 27-én, 16 órai kezdettel. Várjuk az antifasisztákat, a demokratikus és a humanista értékek elkötelezettjeit ! A meghirdetett szellemiséggel való azonosulást kérjük egy-egy szál virággal kifejezni. (A tűzharc színhelyén, a budakeszi úti volt cukrászdánál [ jelenleg Remíz–étterem ] a szokásos megemlékezést 19 órától tartja a Nagy Imre Társaság Budapesti Szervezete. ) Budapest, 2011 július 24-én A Magyar Antifasiszta Liga Ügyvezető Testülete A MEASz-Összefogás a Demokráciáért Elnöksége A rendezvénnyel való egyetértését (részvételét) a közéleti szférából, többek között, kifejezte: a MSzP Demokratikus Koalíció Platformja a Magyarországi Munkáspárt 2006 Budapesti Szervezete, a Magyar Baloldali Demokraták Pártja, a Kohányi Társaság |
Hozzászólások
Ságvári Endre
A Magyar Antifasiszta Liga indítványára július 27-ét, a Ságvári Endre elfogására irányuló 1944-es rendőrségi akció évfordulóját ezentúl az antifasiszta ellenállás emléknapjaként tartják számon a szélsőjobboldali fenyegetés ellen tiltakozó civil szervezetek és magánszemélyek.
Ma délután a Gesztenyéskertben, a fasizmus áldozatainak emlékművénél, majd este a budai Remíz Kávéház és Sörözőnél gyűlnek össze civilek - köztük a Magyar Antifasiszta Liga, valamint a Nagy Imre Társaság budapesti szervezetét vezető Donáth Ferenc - felhívására a megemlékezők.
1944. július 27-én csaptak le az illegális antifasiszta ellenállás egyik fontos személyiségére, Ságvári Endrére a nyomozók. Ságvári nem adta meg magát, fegyverrel ellenállt. A Remíz cukrászdában kirobbant tűzharcban Ságvári Endre halálos sebet kapott, de előtte több támadóját is megsebesítette, egyikük szintén belehalt a lövésbe.
A nácik által megszállt Magyarországon, az addigra több százezer magyar honfitársat haláltáborba hurcoló hatóságokkal szembeszálló antifasiszta ellenálló mindmáig jelkép - a Ságvári elleni akció miatt később kivégzett egyik csendőr rehabilitálását kimondó 2006-os ítélet botrányos indokolása óta pedig meg-megújuló heves viták középpontjába került. Ságvári áldozatának értékelése a második világháborús magyar történelmi felelősség megítélése szempontjából is jelképes.
A szélsőjobboldal rendszerváltás utáni szerepe miatt nem csak történelmi megemlékezést hirdetnek a szervezők, hanem aktuális politikai üzeneteket is megfogalmaznak.
* * * * *
Régen jelent meg ilyen viszonylag pozitív cikk nem baloldali sajtóban.