| Kubai tiltakozás |
| 2010. augusztus 03. kedd, 19:34 |
|
Alarcon kijelentette, hogy 45 éves Hernandezt a Kalifornia államban lévő Victorville börtönében rendkívüli rossz körülmények között tartják fogva. A terrorizmus ellen harcoló egykori ügynököt egy, két méter hosszú és egy méter széles cellában őrzik, ahol a hőmérséklet napközben meghaladja a 35 Celsius fokot. Gerardo gyengélkedik, de áprilisban tett kérése ellenére az orvos csak három hónap múlva kereste fel. A kubai fogoly megkapta a börtönben elterjedt vírusos fertőzést, és a több mint egy évtizede tartó megpróbáltatások miatt súlyos vérnyomás problémákkal is küzd. A beteg állapotának javulásához szükséges kezelést, a szükséges vizsgálatok elvégzését a börtön vezetése azonban nem biztosította.
Ricardo Alarcon hangsúlyozta, hogy Gerardo Hernandez tűrhetetlen helyzete miatt tiltakoztak a washingtoni külügyminisztériumban, amire választ nem kaptak. A fogoly életét súlyosbítja, hogy teljesen elkülönítve őrzik és a hatóságok az ügyvédeivel való kapcsolattartást, valamint a levelezését is akadályozzák. A parlament elnöke szerint, Hernandez a fizikai összeomlás határára került. K.G. |
Hozzászólások