| Interjú Vajnai Attilával az AMI-ban és a Támpontban |
| 2010. január 17. vasárnap, 18:12 |
|
Megjelent a Támpont legfrissebb száma, benne interjú Vajnai Attilával A Munkáspárt 2006 delegációja részt vett az Európai Baloldali Párt Elnökségének és Végrehajtó Bizottságának ülésén január 8-10-ig. E-mailben kérdeztük Vajnai Attilától: AMI: Hogyan értékelik az EBP vezető testületei a 2010-es kilátásokat és milyen feladatokat, programokat határoztak el? VA: Az EBP rendkívül veszélyesnek tartja a szélsőjobb erősödését, és kiemelt figyelemmel kíséri a lengyel és magyar eseményeket. Több párt, köztük a Spanyol KP külön nyilatkozatban foglalkozott az antikommunista jelenségekkel, és kifejezték a közös szolidaritási akciók fontosságát. A szolidárisan igazságos, a környezettel összhangban működő demokratikus társadalom célja az új fasizmussal szembeni közös fellépéssel is összhangban van. Ezért került a kiemelt rendezvények közé egy Budapesten tartandó politikai akciónap, amely a fent vázolt szélsőjobboldali problémával is foglalkozik. AMI: A Munkáspárt 2006 teljes, négytagú delegációval először vett részt az EBP végrehajtó bizottsági és elnökségi ülésén. Hogyan fogadták az új tagok megjelenését? VA: A Munkáspárt 2006 képviselőit rendkívül pozitívan fogadták, örültek konstruktív politikai kezdeményezéseinknek, és a döntések is azt mutatják, hogy komolyan veszik az általunk felvetett problémákat. AMI: Milyen kezdeményezéseket tett a Munkáspárt 2006 delegációja és milyen sikerrel? VA: Kezdeményeztük a lengyel "jelképtörvény" kapcsán egy lengyelországi akció megtartását, ahol a kelet-európai szociális problémák és a szélsőjobb erősödésének összefuggeseire is rámutatnánk. Mivel a lengyel elvtársak nem tudták vállalni a szervezés feladatait, úgy döntött a testület, hogy Budapesten tartunk egy akciónapot (hétvéget) március 6-7-én, amely egyben a nemzetközi nőnap 100. évfordulójának a megünneplésére is alkalmat ad. A választási kampányunkkal összhangban van ez a kezdeményezés, ezért mi elvállaltuk a feladatot. AMI: Szóba jöttek-e a magyarországi választások, és ha igen, hogyan fogadták a Zöld Baloldalban való indulásunkat? VA: Az EBP támogatja a Munkáspárt 2006 döntését, amely alapján a Zöld Baloldal színeiben indulnak tagjaink a választáson. Több ország képviselője (köztük az igen sikeres portugálok) kiemelték, hogy a baloldali zöldekkel sikeres az együttműködés, és ez teljes összhangban van az EBP politikájával különös tekintettel a klímaváltozás elleni törekvések kudarcára. AMI: Voltak-e a delegációnak az üléseken kívül is fontosabb programjai? VA: Részt vettünk a Rosa Luxemburgra, Karl Liebknechtre és mártír elvtársaikra emlékező nagygyűlésen, és utána személyesen is találkoztam Petra Pauval, aki a Die Linke parlamenti képviselője és a német Bundestag alelnöke, ahol kölcsönösen megerősítettük az újfasizmus elleni együttműködés szükségességét, és beszéltünk annak lehetséges módozatairól. A delegáció felvette a kapcsolatot majd minden az ülésen résztvevő párttal. Kalocsai Kingát beválasztották a Latin-Amerikával foglalkozó munkacsoportba. |
Hozzászólások
http://www.kommunista.net/blog/egyesuljon-a-ke t-kommunista-pa rt
Tehát a lényeg az, hogy a "ket" és a "part" szavakban ne legyen szóköz, és akkor megvan. (Lehet, hogy a rendszer érzékeny a linkekben a magyar "é" és "á" betűkre, s mivel olyan nem ismer, automatikusan szóközt csinál helyette. Emiatt persze hogy nem jön be a link.
Esetleg úgy is bejön, hogy kéred a friss tartalmat, és ott a második oldalon, a blogok között megtalálod. Az utolsó hozzászólás három nap húsz órával ezelőtt volt. A blogot indította: "tovaris" nevű hozzászóló. Az egyesülésre a két pártelnököt kérte fel.
Tett-e ennek érdekében már valamit az új évben?
A szövetséget illetően van-e lehetőség arra, hogy a tavaszi választáson közös jelöltek induljanak? Mondjuk Zalaegerszegen, de akár Sopronban vagy másutt? Elvégre az MMP 2006 zöldbalos indulását az Európai Baloldali Párt már jóváhagyta. Lehet azon módosítani valamiféle egyéb szövetséggel? Beléphet-e abba a szövetségbe az MKMP?
Mint a nevemből láthatjátok én a Magyar Kommunista Munkáspárt tagja vagyok. Nagyon elkeserít az ami az utóbbi néhány évben lezajlott a két párt között. Higgyétek el a párttagság többsége nagyon szeretné,ha visszajönnétek. Felejtsük már el végre az örökös civakodást,hiszen elvtársak vagyunk a cél közös!!!!! Nagyon rosszul esik mikor olyanokat vágtok a fejünkhöz,hogy mi Thürmer bólogatós Jánosai vagyunk.Szeretnék elnézést kérni a többi tagunk nevében mi is sok mocskot hánytunk rátok! higgyétek el nagyon sokszor mi sem értünk egyet az elnökkel,de a pártszakadás nem megoldás!! Fogjunk össze,mert mi lesz a baloldallal a magyar munkásmozgalommal,ha nyer a fidesz? Ők összefognak a szélsőjobbal és kőkemény jobboldali diktatúra lesz! És annak a levét nem csak mi isszuk meg,hanem az ország többsége! Gondolkodjatok!!
Kitol volt a 750 kopogtato annak a kepviselonek, aki 47 szavazatot kapott? A FIDESZTOL.A konyvenek bemutatojan Kondor Katalin csak "Gyulamnak" szolitotta.
Egyébként érdekes könyv. Egyik elvtársunk ugyan felhívta a figyelmet arra, hogy van benne egy kapitális tárgyi tévedés (TB-választások), de egyfajta politikai hitvallásként és visszaemlékezésként nem olyan rossz. Értetlenül olvastam benne én is néhány dolgot, de ... "van benne rendszer". ;-)
Vajnai elvtársnak gratulálok a nemzetközi sikerekhez. Talán egyszer hazaiak is lesznek. (?)
Az ATV Újságíróklub műsorában Mészáros is "jó politikusnak" tartja Orbánt,holott a választásokat nem ő fogja megnyerni,hanem hihetetlenül dilettáns politizálással az MSZP fogja elveszíteni! No meg kell Orbán győzelméhez egy birka tömeg,amelynek tápláléka a populista blabla... A kijózanodás igen sokba fog kerülni az országnak,akárcsak Hitler és Horthy populizmusa hajdanán!