Senki sem lehet hibátlan. Kádár János elvtárs sem volt az. Ennek ellenére egy igazi kommunista vezető volt. Az idő múlásával egyre inkább értékelem embert próbáló életútját. A jelenlegi vezetők közül senki sincs, aki még csak egy töredékben is mérhető lenne hozzá. A szomorúság az, hogy a sírgyalázó kannibálokat még mindig nem találták meg, mert nem is keresik. Nem csodálkoznék ha a brigantik a most hőbörgő szélsőjobboldaliak közül kerülnének ki. Egy biztos: emlékét mi, akik egy időben éltünk vele, halálunkig nem felejtjük.

Kovács László:
Kádár János emlékére

Jani bácsi téged elfeledni soha nem lehet,
Meg kellett tanulnunk élni nélküled,
Csak az hal meg, kit elfelejtenek,
Öröké él, akit nagyon szeretnek,
Fáj a szívünk, búsan emlékezünk,
Emlékedet örökké megőrizzük.
Elfeledni soha nem engedünk,
Amíg mi, a dolgozók élünk!

http://www.youtube.com/watch_popup?v=Hh30TEKatkk

A megemlékezés valóban impozáns volt,igen nagyra értékelem Moravcsik és Barabás elvtársak tényszerű ünnepi beszédét.

Kádár elvtárs valóban kiemelkedő volt mint emberként, mint politikusként, bár szerintem nála ezt a két dolgot nem nagyon lehet elválasztani, mondhatni nagyon is emberi vagy más szóval emberarcú politikus volt, emberarcú politikával. Had írok ide egy idézetet, ami azt hiszem mindannyiunk számára tanúlságos lehet, és amelyet Korvin Ottó mondott valaha. Íme:
"...A mi halottaink bennünk élnek, kommunistákban, akik hőseinket nem vak bálványimádással, nem vénasszonyos siránkozással ünnepeljük, hanem azzal, hogy utánozni igyekszünk őket, hogy az ő szellemükben cselekszünk". Eddig az idézet. Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy nem fontos a megemlékezés, csak azt, hogy az emlékezést tetteknek kell követni.

Az biztos, hogy a politikai és gazdasági környezet nem ugyanaz, mint 1938/39-ben. Hiányzik az azóta történteket tudományosan elemző filozófia és politikai gazdaságtan. Így 20 év távlatából már tisztán látom, hogy a volt szocialista valóság jelentősen eltért az egyetemen tanult marxista-lenini sta politikai gazdaságtantól. Akkor is egy, a marxi környezetből átívelő, a sztálini torzuláson keresztül ment gazdaságpolitika mellett próbáltunk reformálni, ami 1972-ben lefékeződött. Ha sikerült volna az 1968-as reform, szerintem meg lett volna az az ideológiai, gazdasági környezet, ami létrehozhatta volna a valódi szocialista gazdaságot, nem csak külsőségében, hanem tartalmában is. Az akkori világpolitikai környezet ennek ellene dolgozott, és erre haladt a megkövült brezsnyevi doktrína is.

Mindenestre nagyon örülök annak, hogy életem legalább felét a szocializmusban élhettem meg, és volt egy Szovjetunió, amely ehhez a hátteret biztosította. Szilárd meggyőződésem, hogy egyszer !még lesz szocialzmus

Szeretném, ha "elvtárs" társunk konkrétabban megvilágítaná, mi az, amit hiába várt a 68-as reformoktól. Számomra mindmáig az a rejtély, hogy miért nem követte a műszaki lemaradásunkról (mint a termelés intenzívebbé tétele feltételéről) akkoriban szüntelenül hangoztatott megállapítást tett, minthogy akkor még volt saját magunk által kinevelt, nem is utolsó műszaki gárdánk (ha már Nyugat - érthető okokból - nem adta el elektronikai eszközeinket nekünk).