„Dort, wo man Bücher verbrennt, verbrennt man am Ende auch Menschen”

(Ott, ahol könyveket égetnek, végül embereket is égetnek)

Heinrich Heine 1820

"Emberek, legyetek éberek!"

Julius Fučik 1943


(Phoenix a Kommunista.NET-ről)

A modern korokban is történtek könyvégetések, ezek közül az egyik legismertebb a náci könyvégetés, amely Joseph Goebbels parancsára történt, és ezen könyvégetés során közel 20–25 ezer féle könyvet pusztítottak el. Ezen kívül még számos könyvégetés történt ebben a korban.

Nálunk legutoljára 1956-ban történtek könyvégetések, amelyek szintén az ellenforradalom fasiszta jellegét bizonyítják.

Az államszocialista időkben legfeljebb bezúzták a betiltott, vagy nem kívánatos irodalmat, de többnyire elraktározták és indexre tették.

Gondolom, a megunt, agyonhokizott, foltos pornóújságjaikat vetik tűzre, megunván...

A "cionoista" irodalommal kapcsolatban már kételyeim vannak, mert ezeknek nem sok fogalmuk van az irodalomról magáról sem.
A náci könyvégetéseket (1956-ban Budapesten és országszerte a "hős szabadságharcosok" is bőszen égettek, csak ezt a jelen hatalom jól elkussolja) - világszerte a modern barbarizmus szinonimájaként ismerik.
Annak idején a kőtáblákat is összetörték, mert az valahogy nem gyulladt meg. Csak hát azokat valahogy össze lehetett rakni...
Minden könyvet úgy sem tudnak elégetni, bezúzni. A szellemet meg végképpen nem.
De jó lenne, ha az ilyen égetéseken megjelenne a tűzoltóság, és egy-két vízsugárral besegítene a náciknak...

Erich Kästner

A KÖLTŐ ELŐSZAVA
Bei Durchsicht mcincr Bücher c. versgyűjteményéhez

Első könyvem, a Herz auf Taille cfmű verseskötet 1927
végén jelent meg. És 1933-ban Berlinben, az Állami Opera
melletti nagy téren egy bizonyos Goebbels nevű úr ünnepi
pompával elégettette könyveimet. Huszonnégy német írót,
akiket jelképesen örök időre ki akartak irtani, diadalmas
hangon néven szólított. A huszonnégy közül én voltam az
egyetlen, aki személyesen megjelentem, hogy részt vegyek
ezen a teátrális gyalázaton.

Ott állottam az Egyetem előtt, beékelve az SA-uniformisos
diákok, a nemzet virága közé, láttam, amint könyveink a
lobogó lángok közé repültek, és hallgattam a kis, sunyi,
hazug fráter émelyítő tirádáit. Temetési idő borult a városra.
Magnus Hirschfeld szétvert mellszobrának feje meredt egy
hosszú pózna tetején, és magasan a néma tömeg fölé emelkedve
ide-oda himbálózott. Visszataszító volt.

Egyszerre csak egy metsző női hang felkiáltott: „Ni, ott
áll Kästner!" Egy fiatal kabarészínésznő, aki egy kollégájával
tolakodott át a tömegen, meglátott, ahogy ott álltam, és
megdöbbenésének túl hangosan adott kifejezést. Kényelmetlenül
éreztem magamat. De nem történt semmi. (Noha ezekben
a napokban igen sok minden szokott volt „történni".)

A könyvek tovább repültek a tűzbe. A kis, sunyi, hazug
fráter tirádái tovább harsogtak. És a barna diákgárdisták arca,
álluk alatt a viharszíjjal, változatlanul a máglyarakás felé és
a zsoltározó, gesztikuláló kis ördög felé tekintett.

A következő tizenkét évben csak néhány ritka alkalommal
láttam könyveimet, amikor külföldön jártam. Koppenhágában,
Zürichben, Londonban. — Különös érzés, hogy az ember
eltiltott író, s könyveit soha többé könyvkereskedések
polcain és kirakataiban nem láthatja. Hazájának egyetlen
városában sem. Szülővárosát sem kivéve. Még karácsonykor
se, mikor a németek végigsietnek a behavazott utcákon, hogy
ajándékokat vásároljanak. Tizenkét karácsonyon át! Az ember
élő halott.

Tizenkét esztendeig tartott, míg véget ért a harmadik
birodalom. Rövid tizenkét esztendő elég volt hozzá, hogy
Németországot tönkretegyék. És az embernek nem kellett
hozzá prófétának lenni, hogy ezeket és az ehhez hasonló
eseményeket szatirikus strófákban megjósolja. Hogy tévedés
nem eshetett, ezt maga a tárgy biztosította: a németek
jelleme. A szatirikusnak természetesen ismernie kell a
bírálandó tárgyat. Én ismerem.

Ez a könyv négy, 1933 előtt megjelent verseskötetemből
készült válogatás. Ami azokban „prófétikus" előrelátás volt,
most történelmi visszatekintésnek tűnik. A harmadik
birodalom idején Svájcban egy másik gyűjteményem jelent
meg. Címe: Doktor Erich Kästner lírai házipatikája. (Atrium
kiadás), és azokat a költeményeimet gyűjtötte egybe, amelyek
a mai nagyvárosi ember magánérzelmeivel foglalkoznak. Ez
a könyv, ellentétben amazzal, főképpen szociális, politikai,
társadalomkritika i jellegű verseket tartalmaz.

Mint mondtam, visszatekintésről van szó. A versek azt
mutatják, mi volt a helyzet 1933 előtt a nagyvárosokban
és másfelé. És megmutatják azt is, hogy egy fiatal ember
iróniával, kritikával, váddal, gúnnyal és nevetéssel hogyan
próbált óvni és inteni. Hogy ilyesféle kísérleteknek semmi
értelmük sincs, az természetes. Ugyanolyan természetes,
mint az, hogy az ilyen kísérletek értelmetlensége és az
értelmetlenség tudata semmiféle szatirikust soha még el nem
némított és soha el nem fog némítani. Hacsak el nem égetik
a könyveit.

Szatirikusok nem tudnak hallgatni, mert tanítómesterek.

És a tanítómestereknek mesterségük a tanítás. Igen, a szívük
legrejtettebb zugiban a világ minden vadsága ellenére félénken
ott virágzik a balga, ostoba remény, hogy az emberek
egy kicsit, egy egész kicsit mégis megjavulhatnak, ha elég
gyakran szidják, kérlelik, sértegetik és kinevetik őket.

A szatirikusok idealisták.

München, 1946., a háború és a béke között.

Erich Kästner

(Phoenix)

Die Bücherverbrennung

Als das Regime befahl, Bücher mit schädlichem Wissen
Öffentlich zu verbrennen, und allenthalben
Ochsen gezwungen wurden, Karren mit Büchern
Zu den Scheiterhaufen zu ziehen, entdeckte
Ein verjagter Dichter, einer der besten, die Liste der
Verbrannten studierend, entsetzt, daß seine
Bücher vergessen waren. Er eilte zum Schreibtisch
Zornbeflügelt, und schrieb einen Brief an die Machthaber.
Verbrennt mich! schrieb er mit fliegender Feder, verbrennt mich!
Tut mir das nicht an! Laßt mich nicht übrig! Habe ich nicht
Immer die Wahrheit berichtet in meinen Büchern? Und jetzt
Werd ich von euch wie ein Lügner behandelt! Ich befehle euch,
Verbrennt mich!

(Phoenix)

Csak néhány név, akikek műveit elégetésre ítélték:

Isaak Babel
Henri Barbusse
Walter Benjamin
Ernst Bloch
Bertolt Brecht
Max Brod
Charles Darwin
Otto Dix
Alfred Döblin
Ilja Ehrenburg
Albert Einstein
Friedrich Engels
Lion Feuchtwanger
Marieluise Fleißer
Friedrich Wilhelm Foerster
Leonhard Frank
Bruno Frank
Sigmund Freud
André Gide
Ernst Glaser
Iwan Goll
Maxim Gorki
George Grosz
Jaroslav Hašek
Werner Hegemann
Heinrich Heine
Ernest Hemingway
Hermann Hesse
Ödön von Horvath
Heinrich Eduard Jacob
James Joyce
Franz Kafka
Georg Kaiser
Erich Kästner
Helen Keller
Alfred Kerr
Egon Erwin Kisch
Karl Kraus
Vladimir Lenin
Theodor Lessing
Alexander Lernet-Holenia
Karl Liebknecht
Jack London
György Lukács
Rosa Luxemburg
Heinrich Mann
Klaus Mann
Thomas Mann
Ludwig Marcuse
Karl Marx
Vladimir Mayakovsky
Ludwig von Mises
Robert Musil
Ernst Erich Noth
Carl von Ossietzky
John Dos Passos
Erwin Piscator
Alfred Polgar
Marcel Proust
Eugen Relgis
Erich Maria Remarque
Ludwig Renn
Joachim Ringelnatz
Romain Rolland
Joseph Roth
Nelly Sachs
Felix Salten
Anna Seghers
Upton Sinclair
Arthur Schnitzler
Carl Sternheim
Bertha von Suttner
Ernst Toller
Leon Trotsky
Kurt Tucholsky
Jakob Wassermann
Franz Werfel
Grete Weiskopf
H. G. Wells
Émile Zola
Arnold Zweig
Stefan Zweig

Hát igen. Az emberi humanitás (nem feltétlenül csak kommunista művek) - mind-mind a nácik elveibe ütköztek. Tűzre velük! Ha valaki látta a 60-as évek egyik nagy filmjét, a 451° Fahrenheit-et, annak fogalma lehet arról, hogy miről is van szó...