| Rendhagyó sajtótájékoztató |
| 2011. november 16. szerda, 21:56 |
![]() Rendhagyó sajtótájékoztatót tartott a Zöld Baloldal (ZB) és a Munkáspárt 2006 a Duna-parti József Attila-szobornál 2011. november 15-én. József Attila Levegőt! című versét Gács Katalin, a ZB választmányi tagja szavalta el. Rendhagyó volt a sajtótájékoztató többek között azért, mert ez alkalommal e két párt nyilvánosan is bejelentette, hogy ha kell, élőlánccal védik meg a szobrot. Terry Black (Rácz Károly), a Zöld Baloldal alelnöke kijelentette: „Úgy látszik, Kövér László az országgyűlés elnöke idegenkedik a munkások költőjétől, annak szellemiségétől. Idegenkedik a proliktól, a kétkezi munkásoktól is.” Kifejtette, hogy amennyiben az 1944-es állapotokat igyekszik visszarendezni a kormány, óhatatlanul is a második királyságba kerülünk vissza. Emlékeztette a közvéleményt arról is, hogy 1944-ben Szálasi Ferenc is berendezkedett, ám alig két év elteltével hadbíróság elé került, s felakasztották. Elmondta, hogy a Zöld Baloldal, mint párt, nem idegenkedik sem a proliktól, sem pedig a kétkezi a munkásoktól, sőt, véleménye szerint, hitelesen tudják ezen osztályok érdekeit megvédeni és képviselni egyaránt. A sajtótájékoztatón Vajnai Attila, a Munkáspárt 2006 elnöke bemutatta azt a szórólapot, amelyen a Zöld Baloldal és a Munkáspárt 2006 rövid, tömör jelmondatok olvashatók s egy „nagyméretű, ötágú vörös csillag is látható rajta” – mondta. Ezt a szórólapot terjesztik majd országosan a pártok aktivistái. Többek között „szolidaritáson és a közteherviselésen alapuló igazságos adórendszert, az uzsora betiltását, valamint a jelzáloghitelek azonnali rendezését” követeléseik. A lakhatáshoz való jogot alkotmányban kívánják rögzíteni, és népszavazást követelnek az alkotmányról és a Munka törvénykönyvéről. Vajnai Attila tehát ismételten nyilvánosan használta a vörös csillagot, ám most a rendőrség nem intézkedett sem ellene, sem társai ellen tiltott önkényuralmi jelkép használata miatt. (Emlékeztetőül: ez év november 3-án a strasbourgi bíróság ismételten elmarasztalta hazánkat. Első esetben éppen Vajnai Attila, utóbb pedig Fratanolo János ügye miatt. A hazai bíróságok mindkettőjüket elmarasztalták a vörös csillag viselése miatt, ám Európában máshogy ítélték meg ezt a cselekedetet.) Vajnai Attila az Európai Baloldali Párt (EBP) elnöki tanácsának tagjaként kijelentette, hogy az EBP elítéli Kövér Lászlót azon kijelentése miatt, hogy „nem kell azzal foglalkozni, hogy néhány idióta mit mond Strasbourgban”. Az EBP követeli a strasbourgi bírósági ítélet végrehajtását, mely szerint a vörös csillag viselése a véleménynyilvánítás alapvető jogának része. Az Európai Baloldali Párt maximálisan támogatja mind a Zöld Baloldalt, mind a Munkáspárt 2006 nevű pártot eszmeiségében és a demokrácia megvédésében. Megszólalt az a Nyári Zsolt is, A vöröscsillag-per című könyv szerzője. Elmondta, hogy most kiderül, a rendőrség mit fog tenni. Kövér Lászlónak engedelmeskedve letartóztatják őket, vagy az strasbourgi bíróságnak fognak engedelmeskedni? A rendőrök az eseményen sem Nyári Zsoltot, sem Rácz Károlyt, sem Vajnai Attilát nem tartóztatták le a vörös csillag használata miatt. Az író személyes ajándékkal kedveskedett Kövér Lászlónak: egy példánnyal az említett könyvből. Úgy fogalmazott,: „Ha Kövér László szerint Strasbourgban idióták vannak, szeretettel javasolja neki a könyvet elolvasásra s egy kis európaijog-gyakorlásra.” „Az »IDIÓTÁKTÓL« szeretettel” szöveggel dedikálta, majd minden jelenlévő spontán módon aláírta. Ezután Vajnai Attila, Rácz Károly és Nyári Zsolt az érdeklődőkkel együtt átsétált a Parlament bejáratához, ahol átadták a kötetet az parlament sajtófőnökének. A csoport eztán visszament József Attila szobrához, és meggyújtották a mécseseket. Európaiként, normálisan! |
Hozzászólások