A peer-to-peer fájlcserérõl, õszintén (Nagy Dániel)
2007. január 30. kedd, 15:02
Az amerikai MPAA (Moving Picture Association of America, Amerikai Mozgóképszövetség) és RIAA (Recording Industry Association of America, Amerikai Hangfelvételszövetség) nemzetközi hajtóvadászatba kezdett a fájlcserélõhálózatok ellen. Magyarországi leányszervezeteik, az ASVA (Audiovizuális alkotások Szerzõi jogait Védõ Alapítvány) és a Szövetség a Szerzõi Jogokért (amely mindenféle jogalap nékül gyakran használja a ProArt nevet is) is teljes erõbedobással beszálltak ebbe a mélységesen erkölcstelen és képmutató kampányba. Céljaik eléréséhez hazug sajtókampányt és a jogrend kereteit feszegetõ, erõsen korrupciógyanus rendõrségi akciósorozatot használnak. Jelen írásomban egy konkrét eset kapcsán mutatom be módszereiket és igyekszem feltárni motivációikat és valódi céljaikat. A konkrét eset a ProArt (nevezzük most így a rövidség kedvéért) által az Elite DC hub (http://www.4242.hu) ellen 2005 novemberében kezdeményezett büntetõeljárás. Ez, jellemzõ módon, egyáltalán nem úgy kezdõdött, ahogyan azt http://proart.hu/?menu=hirek&id=43 címû oldalukon az "Online kalózkodás" címû fejezetben állítják: mindneféle elõzetes kapcsolatfelvétel nélkül, 2006 február 10-én reggel 6 órakor rendõrök dörömböltek az Elite üzemeltetõjének (akit az internetes közösség Dentro néven ismer) ajtaján. Ugyanezen a napon lefoglalták az Elite szerverét és késõbb házkutatást tartottak a szerver két rendszergazdájának lakásán (lefoglalva legfontosabb munkaeszközüket: a személyi számítógépet, valamint mindenféle adathordozókat). A házkutatás határozat nélkül történt, mert a késlekedés (a nyomozó szerint) súlyosan veszélyeztette volna a nyomozás sikerét (vajon mi lett hirtelen ilyen sûrgõs négy hónap múltán, péntek délután?). Mivel hétvégén a rendõrség nem dolgozik, egész hétvégén nem mûködött a szerver, amin több vállalkozás honlapja és üzleti levelezése volt, aminek lementésére semmilyen lehetõséget nem hagyott az eljárás. A kirendelt szakértõ egy hétre Barcelonába távozott. Nagy szívességet téve elõre lemásolta az egyik rendszergazda notebookjának és pendrive-jának tartalmát, amiket kedden visszaszolgáltatott a rendõrség. A szerver még egy hétig várta a szakértõt, a rendõrségen. Végül néhány csavar híján, meglehetõsen hanyag módon összeszerelve, több helyen megkarcolt házzal kaptuk vissza. Vajon mi baja lehet a kiadó- és terjesztõkarrtelt képviselõ szervezeteknek a peer-to-peer fájlcserélõhálózatok üzemeltetõivel, hogy ilyen kellemetlenségeknek teszik ki õket? A peer-to-peer fájlcserélõhálózat egy ugyanolyan tartalomsemleges távközlési infrastruktúra, mint maga az internet, amin mûködik. Sõt, az internet adatforgalmának túlnyomó többségét peer-to-peer fájlcsere teszi ki. Fájlcserélõ rendszer mûködtetéséért még Magyarországon soha senkit nem marasztaltak el, mert semmi illegális nincs benne. Tehát nem jogi jellegû problémájuk van velünk. A fenti nyomozási procedúrában, amelyben egy pillanatig nem titkolta egyik érintett sem az Elite hubhoz fûzõdõ viszonyát, több, mint fél év alatt sem lett gyanusított; az érintetteket tanuként hallgatta ki többször is a rendõrség. Ismeretlen tettes után nyomoznak, de többször határozottan elzárkóztak az elõl, hogy elárulják, mit követett el az ismeretlen tettes és hasonló határozottsággal elzárkóztak mindenféle segítségnyújtás elõl is. Mintha egyáltalán nem lenne céljuk az ismeretlen tettes kézrekerítése, amiben a fájlcserélõhálózat és az annak otthont adó szerver üzemeltetõi nyilván sokat tudnának segíteni. Ezek után az emberekben kénytelen-kelletlen felmerül a gyanú, hogy itt bizony a rendõrséget egyszerûen zaklatás céljára használják a „jogvédõk". Olvassuk el figyelmesen az Elite-re vonatkozó részt a ProArt „gyõzelmi jelentésébõl": „A hatóságok nyomozásai során több szerver is lefoglalásra került, melyek a rendszer mûködését biztosító HUB-ok otthonául szolgáltak. A HUB-ok egy idõre megbénultak, majd természetesen, amint az várható volt, más szervereken újraindultak. Ezekben az esetekben azonban részben sikerült azonosítani az újabb üzemeltetõket, illetve folyamatban van ezek felderítése. Egyes üzemeltetõknél a hatóságok házkutatást is elrendeltek, melyek során több száz további kalóz CD és DVD másolat lefoglalására is sor került, illetve indult büntetõeljárás az elkövetõ ellen szerzõi és szerzõi joghoz kapcsolódó jogok megsértése miatt." Az Elite esetén semmiféle kalóz CD-ket és DVD-ket nem foglaltak le, mivel semmi ilyesmi nem volt az üzemeltetõknél. Az Elite a saját szerverén indult újra. Más üzemeltetõk általában nem indítják újra szolgáltatásaikat, mert a fenti megpróbáltatásokkal együtt már nem éri meg ezt a teljesen önkéntes tevékenységet folytatni a közösség javára. A „jogvédõknek" pontosan ez is a célja. A fájlcserélõhálózatok ellehetetlenítése, minden eszközzel. De vajon miért? Ha õket kérdezzük (vagy nem is kérdezzük: mondják a magukét akár kiváncsi rájuk valaki, akár nem), Dunákat sírnak nekünk arról, hogy az illegális letöltések (a magyar törvények szerint minden letöltés legális, amúgy) mekkora károkat okoznak nekik. Filmek esetén a letöltött filmeket beszorozzák a mozijegy árával, mondván, hogy aki letöltötte és úgy nézte meg a filmet, az nem megy el moziba (s ha nem töltötte volna le, elmenne?). Zenék esetén a szegény zenészek nevében sírnak, hogy azokat a gonosz kalózok megfosztják a mindennapi kenyértõl. Mindkét érvelés alapjaiban hazug képmutatás. Lássuk sorjában: A filmek esetében az ingyenes letöltés nem hogy csökkenti, de kifejezetten növeli a film mozibeli nézettségét. Ezt mind statisztikailag, mind egyedi esetekben láthatjuk: A licensz nélküli filmtöltögetés a WIPO (World Intellectual Property Organization, Nemzetközi Szellemi Tulajdon Szervezet) 2005-ös jelentése szerint Oroszországban a legelterjedtebb. A BBC tudósítása szerint (ezt a http://news.bbc.co.uk/2/hi/entertainment/4183929.stm oldalon olvashatjuk), Oroszországban nõttek leggyorsabban a mozik bevételei 2005-ben. Hogy is van ez? Az Orosz Föderáció a maga 143 millió lakosával statisztikailag elég szignifikáns minta. Magyarországon az „Üvegtigris 2" címû film reklámkampányában központi szerepet játszottak az internetes fájlcserélõ hálózatok (köztük az Elite is), amelyre a film készítõi maguk rakták ki a filmet, majd képmutató módon elkezdték tolvajoknak, kalózoknak nevezni a sajtóban a letöltõket és a hálózat-üzemeltetõket. Az „Üvegtigris 2" provokációja több dologra rávilágít. Egyrészt, a filmstúdióknak érdeke, hogy filmjeik (ingyen) terjedjenek az interneten. Másrészt nem érdekük, hogy fájlcserélõ hálózatok mûködjenek. Hogyan lehetséges ez? Csak egyféleképpen: valójában azoknak a filmeknek a terjedése zavarja õket, amiket NEM õk csináltak! Az internet elõtt egy film sikerét az azt megelõzõ marketingkampány határozta meg, amelyben a tõkeerõs hollywoodi filmstudiók behozhatatlan elõnyre tettek szert, padlóra küldve (és gyakorlatilag kizárólag az otthoni piacaik másodhegedûsi szerepébe szorítva) más országok filmiparát. Ennek nyomán igen erõs ellenõrzést szereztek a mozik, videokölcsönzõk és a televíziós filmvetítés felett is, vagyis minden terjesztési csatorna felett. Ebben a helyzetben Hollywood diktálja a divatot, a nõi és férfi szépségideált, a vizuális kultúrát, amely világszerte egyre egyformább és egyre silányabb, primitívebb lett (nem az amerikai kultúra valamiféle alsóbbrendûsége miatt, hanem amiatt, mert ez igy a legköltséghatékonyabb Hollywood számára). Az internetes fájlcsere ezt a folyamatot megállította és visszájára fordította. A peer-to-peer fájlcserélõ hálózatok olyan olcsó, ám mégis potens marketingeszközt adnak a filmesek kezébe, amelynek segítségével sikeresen reklámozhatják filmjeiket kis költségvetéssel, s ha azok valóban jók, az emberek megnézik moziban is (fájlcsere nélkül soha nem is értesülnének róla, hogy esetleg érdemes megnézni). Jellemzõ, hogy 2005-ben az orosz mozijegyeladások dobogóján a rendszerváltás óta elõször csak orosz filmek voltak. Hollywoodot (és fizetett „jogvédõit") egyáltalán nem az zavarja, hogy hollywoodi filmek terjednek a fájlcserélõ hálózatokon. Ez csak olcsó, és nyilvánvalóan hazug kifogás, ürügy a fájlcserélõk zaklatásához. Igazi problémájuk az, hogy ezen az egyre fontosabbá váló terepen másokkal egyenlõ feltételek mellett kell versenyezniük, ahol csak a film minõsége számít, s nem a marketingköltségvetés. Zene esetén még egyértelmûbb a helyzet. A hangfelvétel ipar valójában igen csúnyán elbánt a XX. században a zenészekkel. A hangfelvételek igen súlyosan korlátozták a zenéléssel való pénzkeresés lehetõségeit: ahol régebben (évszázadokon át!) élõzene szólt, a hangfelvétel korában felvételt játszanak. Az utcai zenélés megbecsült, jövedelmezõ tevékenységbõl a koldulás egy formájává züllött. Zenéléssel a XX. század nagyrészében szinte kizárólag a felvevõipar kegyeit keresve lehetett tisztes megélhetést biztosítani. Szintén költséghatékonysági okokból, a hangfelvételipar csak nagyon kevés zenész számára adta meg az önmegvalósítás lehetõségét, s világszerte ugyanazt a (nemritkán igen silány) popzenét tette mértékadóvá. A '90-es évek elején az egész világ ugyanazt a zenét hallgatta, ugyanattól a pár elõadótól. Az a hazugság, hogy copyright nélkül meghal a zene, a népzene példáján leplezhetõ le a legjobban. A népzene, amit természeténél fogva nem véd copyright, nem üzlet a felvevételipar számára, és ennek megfelelõen a XX. század gyakorlatilag megölte a népzenét: vajon hány népdalt ismerünk a század második felébõl? A XXI. század hajnalán a felvételkészítés és terjesztés elérhetõ lett bárki számára, nem csak tõkeerõs zenekiadóknak. Ezt a kort az írható CD és a fájlcserélõhálózatok hozták el. A népzene reneszánszát éli, lassan, de biztosan egyre különbözõbb zenéket játszanak és hallgatnak a világ különbözõ részein (ám ezekhez a világ bármely részén hozzájuthatunk felvételen, csak le kell tölteni). A zenekiadók diktátuma a zene és a zenészek felett olvadozik, mint a tavaszi hó. Egyre több élõzenét hallhatunk, es a legtöbb esetben az elõadók (akik nem adták el a lelküket a zenekiadóknak) egyáltalán nem bánják, ha ingyen terjed a zenéjük a hálózatokon. Természetesen, a kiadókartellek (legyen szó film- vagy zenkiadásról) számára mindez elfogadhatatlan, s így mind az élõzenét, mind az írható hanghordozókat, mind a fájlcserélõket zaklatják, igyekeznek ellehetetleníteni. Ehhez egészen felháborító, az alkotmányosság határát súroló, vagy át is lépõ módszereket alkalmaznak. Lobbyjuk segítségével társadalmi vita nélkül próbálnak elfogadtatni olyan „törvényeket", amelyeket a társadalom túlnyomó többsége elutasít és várhatóan tömegesen megszegne. A rendõrség félrevezetésével és néha alig leplezett korrumpálásával zaklatnak ártatlanokat. Foggal-körömmel ragaszkodnak ahhoz a monopolhelyzethez, amit a XX. században az akkori mûszaki szinvonal biztosított számukra. A kultúra diktálásáról nehéz lemondani. Egyet felejtetnek el. Most olyan ellenféllel kerültek szembe az internet képében, amely náluk sokkal erõsebb. Az internet egy katonai projectbõl nõtt ki, amelynek atomháború esetén is biztosítania kellett a kommunikációt. A hálózat bármiféle erõszaknak képes ellenállni (beleértve a termonukleáris bombázást). A szabad információáramlást az interneten gyakorlatilag lehetetlen megakadályozni vagy nem elhanyagolható mértékben korlátozni. Pitiáner akcióikkal, hazugságaikkal általános ellenszenven kívül semmit nem érnek el, s csak siettetik útjukat oda, ahová valók: a történelem szemétdombjára.

Hozzászólások

avatar J.V. Sztalin
0
 
 
A számítástechnika burzsoá áltudomány. Kérem törölni az egész topicot! Vajnai elvtárs rossz elvtárs, Bársony pedig cionista, irány a gulag!
2007 április 04 szerda, 10:13
avatar nandras
0
 
 
Nye szmesno
2007 április 04 szerda, 14:17
Csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá!