| A Munkáspárt 2006 a lakosság jogaiért küzd |
| 2010. július 20. kedd, 19:37 |
A társadalmi tapasztalatok alapján általános jelenség, hogy ahol erős a kommunista párt, ott erős a munkások jogainak az érvényesítése. Ahol erős a Munkáspárt 2006, ott az aktivistáink, tagjaink ügyelnek arra, hogy az igazságtalanságokra fény derüljön, és minden igazságosan rendeződjön.A Munkáspárt 2006 pécsi szervezete az egyik legnagyobb létszámú az országban, így Pécs-Kertvárosban egyszerre két problémára hívtuk fel a figyelmet és ajánlottuk segítségünket. Csepeli László városi elnök állt mindkét kezdeményezés élére. -Berek utcai WC- Az egyik a Kertváros egyik legégetőbb közegészségügyi problémája, a Berek utcai nyilvános WC, mely szinte soha nem üzemelt tisztességesen, viszont a betonkomplexum mellé - többek között - hajléktalanok járnak a folyó ügyeiket elintézni, mely már nemcsak erkölcsi és esztétikai, de közegészségügyi probléma is. A környéken kártevők, patkányok és óriási mennyiségű légy van jelen. Néha elviselhetetlen a bűz, a környező lakások ablakait ezért a nyári hőségben is zárva kell tartani. Már többször szót emeltünk az áldatlan helyzet ellen, melynek eredményeképpen a mellékhelyiség egyik oldalát földdel feltöltötték, azonban a bejárat felöli oldal szabadon maradt, a félmegoldás pedig nem segített a helyzeten. Csepeli László közbenjárásának eredményeként újabb cikkek és riportok jelentek meg a helyi újságokban és TV-kben. A Pannon Tv riportja megtekinthető itt: http://www.youtube.com/watch?v=9VT5NUKc3dg -39 milliós lakásszövetkezeti hiány- Sokkal súlyosabb botrányra derült fény, mikor is a kertvárosi lakásszövetkezet 39 millió forintos hiányát a lakókra elosztva akarta behajtani. Ennek előzményéről se a közös képviselők, sem a lakók nem tudtak, a korábbi tájékoztatások szerint minden rendben volt. Később a sokszor ellentmondásos nyilatkozatokból kiderült, hogy ez az összeg már évek óta halmozódott, de a könyvelésből nem derül ki, hogy a hiány hogyan keletkezett. Ha valós a hiány, akkor a tartozás 2996 lakást érint. Csepeli László több lakásszövetkezeti kollégájával nem hagyták annyiban az ügyet, ezért tájékoztatták a lakókat, a sajtóhoz fordultak, gyűlést hívtak össze, ahol is nem kapták meg az elnökség korrekt válaszait. Erről rövid bejátszás megtekinthető itt: http://www.youtube.com/watch?v=UC0hGf4UhNY Tiltakozó akciót indítottak és aláírásgyűjtésbe kezdtek a lakásszövetkezet elnökségének lemondatásáért. Az ügyben összehívott kerekasztal-beszélgetést, melyen Csepeli László is részt vett a helyi TV közvetítette. Megtekinthető itt: 1. rész - http://www.youtube.com/watch?v=Sz_61-sI0yk 2. rész - http://www.youtube.com/watch?v=w5ICZPMAGcQ 3. rész - http://www.youtube.com/watch?v=9vJetRSbfbQ 4. rész - http://www.youtube.com/watch?v=PPvG8tcrKTA A lakásszövetkezeti működés költségei jelentősen meghaladják a társasházi működést, ezért Csepeli László és társai egy tervezetet fognak benyújtani az országgyűlésnek. A fejleményekről a jövőben tudósítunk. A MI IDŐNK újság Csepeli László honlapja Munkáspárt 2006 Baranya megye |
Hozzászólások
Viszont nem tudom,hogy a Zöld Baloldal vezetése mivel múlatja az időt...!???
A választásokra való felkészülésük előrehaladottabb mint a MMP2006-ban.
Hogy mennyire "előrehaladottabb" a Zöld Baloldal felkészülése a választásokra,mint a többié,majd október 3.-a megmutatja!