| Veszélyes aszteroida közeledik |
| 2007. október 01. hétfő, 23:07 |
|
Egy aszteroida 2029-ben vészesen megközelíti a Földet, és hét évvel
késõbb az ütközés veszélye is fennáll, de elhárítható – jelentette ki
hétfõn Moszkvában újságírók elõtt Borisz Susztov, az Orosz Tudományos
Akadémia csillagászati intézetének vezetõje kollégái számításaira
hivatkozva.
2007-10-01 A kisbolygót 2004-ben fedezték fel, s úgy számítanak, hogy 2029-ben 37 ezer kilométernyire közelíti majd meg a Földet, vagyis olyan távolságra lesz, mint a geostacionárius szputnyikok. Susztov szerint annak is van valószínûsége, hogy újabb hét évvel késõbb a 350 méter átmérõjû aszteroida a Földnek ütközik, s ennek még az 1908-ban Szibériában becsapódott, mintegy 100 méteres átmérõjû tunguz meteorit becsapódásánál is súlyosabb következményei lennének, de ez megakadályozható. A tudós, aki elnöke az akadémia meteoritveszéllyel foglalkozó szakértõi bizottságának, elmondta: ma már világos, hogy nem lehet felrobbantani a Földhöz közeledõ aszteroidákat, ahogyan korábban gondolták, mert ez különféle, elõre láthatatlan veszélyeket hordoz. A tudósok ma úgy látják, hogy lehet viszont hatni az aszteroidákra különféle kozmikus eszközökkel, amelyek például megváltoztathatják repülésük irányát és így elháríthatják a Földdel való ütközés veszélyét. A fõ, hogy idejében felfedezzék a közeledõ veszélyt, és a kisbolygó pályájára tudjanak irányítani valamilyen kozmikus eszközt - mondta a tudós. A 2029-ben közeledõ aszteroidáról Susztov azt mondta: a pályájára lehet juttatni egy megfelelõ eszközt, s a repülési irányának megváltoztatásához néhány tíz kilogramm üzemanyag elégséges. A kutató a világ legelsõ szputnyikja felbocsátásának 50. évfordulója alkalmából Moszkvában rendezett nemzetközi ûrkutatási fórumon beszélt. Forrás: MTI |
Hozzászólások